vissza

Bulák

Sokan sokféleképpen vélekednek az első látásra fellobbanó szerelemről. Van aki szerint nem is létezik, van aki pedig már többször is átélte. Vajon mi az igazság ebben az ügyben? Ennek szerettünk volna utána járni, a tapasztalt szív és liliomtipró, Rokker Zsolti segítségével, aki ezúttal egyedül állt mikrofonunk elé, mivel nagymamája egy gyermekeknek készülő horror filmben statisztált.

Zsolti, szerinted egy új kapcsolatban mennyire fontos az első benyomás?

Nagyon. Az én kapcsolatomat a Tecával is az első közös benyomás alapozta meg, a Hörpiben. De mondok más példát is. Valamelyik nap bementem a Kis Piszkos Közértbe, amit azóta, hogy háromféle parizert is tartanak, a tulaj hipermarketnek titulál, szóval beslattyogtam valami májölőért, és megláttam a pénztáros gádzsit, ahogy káromkodva szedegeti a földről a szétgurult szódapatronokat, derékból hajolgatva, két számmal kisebb köpenyben. Há' kicsit elvesztettem a fejem, és koncentrált, helyi vérbőségem támadt. Gyorsan összeszedtem az árút és beálltam a hozzá vezető sorba, pedig eredetileg nem állt szándékomban fizetni. Ahogy egyre közelebb értem, úgy szkenneltem be, előbb a szememmel, asztán az orrommal is. Olyan bigét én addig csak abba a bádogos újságba, a pléh bojba láttam.

És ez első látásra szerelem volt?

Mint a vihar öcsém. Szóval barna ipari tanuló köpenybe feszített, a kilencvenes évek divatja szerint, ezt a ráragadt tejfölös fólia dátumáról tudtam. Jó hosszú virgácsai voltak, ahogy ült a térdei majdnem egy vonalba voltak az állával, aminek a hatására a férfi vásárlók már a húspulttól szemeztek a térdei közül kivillanó sárga bermuda bugyival és észre se vették, ha nem kaptak visszajárót. Sőt ösztönösen többet adtak, a vizuális pettingért cserébe. Tehát ott számlázott a csaj, a szája egyik sarkában füstszűrő nélküli koporsószeg, a másikban pedig fogpiszkáló lógott, sárgára szőkített fekete haját két oldalt befőttes gumikkal fogta össze, dús és egybefüggő szemöldökéről ugyan Leonyid Brezsnyev jutott az eszembe, de asztán megláttam, hogy küzd a köpenyén a legfelső gomb, hogy visszatartsa a ruci alól kirobbanni készülő súlyos tüdőket.

És mi történt amikor a kasszához értél, randevút kértél tőle?

Nem, ő kért tőlem 450-et a borér' én meg csak álltam, néztem a karján a bányász tetkót, a két keresztbe tett csákánnyal meg a Jó szerencsét! felirattal. Beszívtam az illatát, amiben érdekesen elegyedett egymással a körömlakk lemosó, az Odol szájvíz hiánya és valami halkonzerv szaga. Arra gondoltam (biztos a halszag miatt), hogy ő lehet a "mólói Vénusz". De szólni nem mertem, egyrészt zavarba voltam, másrészt összeragadt a pofám attól a negyed kiló diannás cukortól, amit a sorok közt, a takarásban befaltam. Úgyhogy néhány későbbi nedves álom kivételével, nem jött össze semmi a csajszival. Az első látásra szerelem helyett, marad otthon a Tecával a sokadik látásra hányinger. De most megyek, benyalok valahol, valamit, valakinek a kontójára. Na csákány.

info@rokkerzsoltti.hu | 06 20 9734123